Nyomtatás E-mail

2017.06.11. 10 óra

Köszöntő ige: Zsolt. 84,2-3.
Énekek: 105, 1; 264,1-5.; 165, 1.; 278, 8.
Olvasmány: Apostolok cselekedetei könyv 17. részében a 16. verstől a 21. versig terjedő szakasz 
Alapige: Galatákhoz írt levelében a 4. rész 6. és 7. verse
Igehirdető: Dr. Fekete Károly a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke

Igehirdetés letöltése

„Mily kedvesek a te hajlékaid, ó Seregek URa! Sóvárog, sőt eleped a lelkem az ÚR udvarai után. Testem és lelkem ujjongva kiált az élő Istenhez.”

( Zsolt. 84,2-3. )

 

alt

Apostolok cselekedetei könyv 17. részében a 16. verstől a 21. versig terjedő szakasz

18. És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.
19. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében,
20. Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!

„Miközben Pál Athénben várta őket, háborgott a lelke, mert látta, hogy a város tele van bálványokkal. Nap mint nap vitázott a zsinagógában a zsidókkal és a hozzájuk csatlakozott istenfélőkkel; a főtéren pedig azokkal, akiket éppen ott talált. Néhány epikureus és sztoikus filozófus is vitázott vele, akik közül egyesek ezt kérdezték: „Mit akarhat ez a fecsegő mondani?” Mások ezt mondták: „Úgy látszik, hogy idegen istenségek hirdetője”, mivel Jézust és a feltámadást hirdette. Ekkor megfogták, az Areopágoszra vitték, és megkérdezték tőle: „Megtudhatjuk-e, mi az az új tanítás, amelyet hirdetsz? Mert, amint halljuk, idegenszerű dolgokkal hozakodsz elő; szeretnénk tehát megérteni, hogy miről is van szó.” Az athéniek és a bevándorolt idegenek ugyanis egyébbel sem töltötték az idejüket, mint azzal, hogy valami újdonságot mondjanak vagy halljanak.”


Galatákhoz írt levelében a 4. rész 6. és 7. verse

Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldötte Fiának Lelkét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: „Abbá, Atya!” Úgyhogy már nem vagy szolga, hanem fiú, ha pedig fiú, akkor Isten akaratából örökös is.”

 

Ünneplő és Hálaadó Gyülekezet! Kedves Testvérek!

Szentháromság vasárnapja mindent megelőz a mai napon. Az ötszáz évet is, a reformáció elindulásának évfordulóját. A négyszázötvenet is, ami nekünk Debrecenben Méliusz örököseinek nagyon fontos dátum, reformátusságunk kezdete, egy újabb fordulat a reformáció történetében. Egy több mint kétszáz esztendeje a református egyházért szolgáló családnak a története, és a húszesztendős templom jubileuma. Mind-mind háttérben marad, mert ezek nem lehettek volna anélkül, hogy az Atya a Fiú és a Lélek a maga munkájával a Szentírásban ránk hagyott üzenetével ne munkálkodott volna értünk. Szentháromság vasárnapja összefoglaló ünnep, olyan ünnep, amelyik visszatekint mindarra, amit Isten tett az emberért, hogy hogyan számolta fel azt a három lépés távolságot a Teremtő a teremtmény között, amit nagy lépésekben Ő tett meg értünk. Hiszen így lett Isten felettünk, mint Teremtő Úr, Isten lett közöttünk Fiában testté lételében, és Istenként szólal meg bennünk a lelkünk mélyén, amelyik olyan hanggal, olyan erővel tud szólni, hogy még a ti és én életemet is át tudja rendezni és át tudja fordítani. Emberi logikával megérthetetlen ez de a szeretet logikájával nagyon is érthető. A Szentháromságnak ez az egy nagyobb feltárulkozása, hogy egyre nagyobb területen szeretne találkozni az emberrel, ez csak a szeretet logikájával érthető meg, mert az Úr Isten a végtelen szeretetéből három rossz emlékű zárat hasít föl, és ha méltán akarunk emlékezni a Szentháromság vasárnapján erre a nagy isteni tettsorozatra, akkor ezeknek a lakatoknak most is, ma is fel kell pattanniuk a szívünkről.


Az első lakat, mint hogy ha egy börtönajtón lógna. Mint hogy ha egy nagy és vaskos börtönzár lenne. A szolgalelkűség állapotára akar bennünket emlékeztetni, hogy elzárjon bennünket, az ember szabad életét, az Úr Istentől. Azt akarja elhitetni velünk, hogy elveszett az önállóságunk, magunkra hagyottak vagyunk, nagyon messzire van tőlünk az, akihez lehetne szólni, kínzó árvaságban vagyunk. Olyan, mint amit a nagy filozófusok, ahogyan Pál is megküzdött velük, ahogy a deisták mondták: a gép forog, az alkotó meg pihen valahol. Igen, az embert nagyon sok minden úgy nyomasztja, hogy az élete be van zárva, valamiféle kényszerpályára útvesztők vannak, ki vagyunk szolgáltatva manipulációk alanyának, a Gonosz prédájának. Mennyi szolgaélmény, mennyi félelem, mennyi megaláztatás emléke él a szívünkben, s amikor az ember visszatekint csak arra az ötszáz évre, ami mögöttünk van a reformációtól kezdve, mennyi minden volt, ami belegyökerezett a szívünkbe, és azóta is megkötöz bennünket. Megkötözi a reménységet, az örömeinket, a felszabadultságot, s jelen van a mai világban is. Hiszen kiskorúságból szabadulni nem tudó, vagy nem akaró ifjak, akik mindig gyermetegek szeretnének maradni, meg mindig olyanoknak, akiket kiszolgálnak, és ők sohasem kell, hogy felnőjenek. Hatalmak játékszereként számon tartott idősebbek közös belső életérzése, hogy valamiféle megkötözöttség van bennünk. Elvágott kapcsolatszálak Istennel, összetoldozhatatlan emberi életszövetek egymás között még a legközeliebbekkel is. Szülő a gyermekkel, házastárs a házastárssal, barát a baráttal. Mennyi szálat vagdosunk el az odavagdalt mondatainkkal, szavainkkal. S mennyien keresnek hamis tájékozódási pontokat. A gazdátlanság érzet miatt olykor bevetnek áltudományos szólamokat, hogy kecsegtessenek új szólamokkal, valamiféle mással. Bizony, a kedvező és kedvezőtlen napok horoszkóp mágiájába hányszor beletekeredünk, belecsavarodunk a saját életünkbe. Ellazító, röptető és tönkre tevő szerekkel pusztítjuk magunkat. Ilyen kétségbeejtő zárakat tudunk magunkra meg másokra pakolni, s aztán kénytelenek vagyunk kinyitni, mert talán elveszett a zárat nyitó kulcs, a lakatot levehetővé tevő kombináció -eldobtuk magunktól-, képtelen vagyunk a kódokat megjegyezni, s a láncokat leveszik. Isten azonban nem hajlandó örökre elnézni ezt, elnézni a tehetetlenségünket és nem tűri el az ember szolgaságát, ezért a Szentháromság Isten folytonosan azon munkálkodik, hogy felnyissa a zárakat és rátalálj azokra a számkombinációkra, elvetett vagy eldugott kulcsokra, amelyekkel ki tud bennünket nyitni, meg tud szabadítani. Isten sohasem lakatcserét ajánl, nem alkalmaz még biztonságosabb, még élesebb hangon riasztó, vijjogó műszereket. Ő tágas teret ad, olyat, amelyikben a helyünkre kerülhetünk. Zárnyitó szavai rettentő egyszerűek. Azt mondja az apostol az első ilyen zárnyitó szó az, hogy „ti fiak vagytok”, ti beletartoztok az én családomba, ti az én gyermekeim vagytok. Ez a tágas tér, a helyretalálás, amikor otthonosan merjük magunkat érezni ebben a világban, mert nem vagyunk kiszolgáltatva, nem vagyunk akárkik, mi az Isten gyermekei vagyunk, és ezzel a szolga-élményt, a kiszolgáltatottság-élményt fölváltja a fiúság-élménye. Ezzel a fiúság-élménnyel, ha igazi, ha tényleg el tudjuk fogadni ezt, akkor ott nagy belső átalakulások jönnek. Azt mondja az egyik énekünk: a bűn szolgája gyáva rab, a Krisztusé, a Krisztus szolgája szabad. Pál apostol életre szóló nagy élménye volt, hogy hogyan lett a törvényeskedés megszállottjából misszióra képes küldött, Isten apostola, még Athénban is. Ahogy azt napokban egyházunk vezérfonala szerint az athéni nagy találkozásban olvassuk, igen, a Krisztusi szabadság szószólója lett, mert ez nem csupán demokrácia, hanem az evangéliumi szabadság ereje. A Krisztusi szabadság által ugyanis van kiegyenesedés a megtöretés és gúzsba kötés után. Van felemelt fő a megaláztatások időszakai után, van öntudatra ébredés a korlátozottságok után. Ez hozza el a szereposztásos, meg az egyházi szereptől megfosztott időszakok után azt az igazi szerepre találást, amikor az ember érezheti, hogy tervezhet, munkálkodhat, építhet –még templomot is építhet-, meg megépítheti a saját testének lelki templomát, hogy ha mer hinni. Helyzetünk normalizálódását az fogja megadni, hogy ha az emberben fölváltja a szolgalelkűséget ez a gyermeki öntudat, az Isten családjába tartozásnak tudatossága. Ez hozza el az evangéliumi emberi jog életbe lépését.

De kell a második zár hullás is. A szabadságot munkáló Szentháromság Isten a másik zárat sem kíméli, megszünteti a szájzárakat. Kártékony gondolatot sugall ez is, mert azt akarja velünk elhitetni, hogy nem érdemes kiáltani, nincs kihez kiáltani, be van deszkázva az ég, úgy hogy a te csenevész hangod innen lentről, hogy juthatna odáig, fölösleges kiáltanod, nincs Isten. S ezzel szemben a zárnyitó szó megszólal, és azt mondja, hogy én meg akarom törni az istentelen korszakok némaságát. Mert az istentelen korszakok bizony olyan szomorú kisérő jelenséggel jelentkeznek, amiben mi is részesek vagyunk. Az elnémuló gyülekezet, meg az elnémuló nemzet. Elfelejtett régi énekek és elfelejtett dalok, ajkakra forrt imák, kiégett mozgalmi dalok, népdalról, zsoltárról leszoktatott emberek. Ilyenek vagyunk mi. Sokszor megnémulnak még a legkülönbek is. Mennyire ismerjük a következő kategóriákat: felakasztott szabadságharcosok, megölt ifjak, száműzött vezérek, indexre tett teológusok, tudósok, szakemberek, írók és gondolkodók, elnémított lelkipásztorok, állásuktól megfosztott értelmiségiek, megfélemlített tömegek. A változatos elnémulások és a még változatosabb elnémíttatások mentén meg lehetne írni a mi népünk történetét is. A Szentháromság Isten azonban nem tűri el a némaság korszakait sokáig, hanem újra és újra adja a Paraklétoszt, a nagy szószólót, a kiáltás lelkét, aki belülről fakasztja föl a szívünkben a szavakat. És amikor ez a jó kérdés, a jó hitvallás megfogalmazódik akkor ott lehet, hogy senki nem hallja, de az Úr Isten meghallja, mert egekig tud hatolni egy-egy ilyen belülről fakadó fohász. A szabadság lelke ugyanis nem össze-vissza kiáltozik. Előbb nem is a száj kiált. Először a szív, a szívben dörömböl az Isten Szentlelkének szava, hogy megszólítsuk, meg merjük szólítani az Atyát. Amit diktál, nem új dolog. A lélek, szabadság lelke egy tőről fakad az imádság lekével, úgy kiált, ahogyan a mi Urunk kiáltott. Aki úgy tanított imádkozni bennünket, hogy „mi Atyánk...”. Meg a kereszten is úgy kiáltott föl, hogy „Atyám!...”. Igen az imádkozó Jézus kiáltott így, és ennek az imádságnak az ereje le tudja venni a szájzárakat. Isten le akarja venni a szájzárakat, amelyek lelki görcsöktől, ránk csukott lakatoktól, csalódásoktól, szégyenlőségtől, vagy tévtanoktól záródtak ránk. Olyanok voltak, mint az álcázott csapdák. Először kecsegtettek bennünket, besétáltunk és ott maradtunk. Az Isten Lelke azonban ismét képessé tud tenni a tanúságra. A tanúság lelke nem engedi átszabni a hitvallást, a meggyőződést. Ő újra tudja formálni az életet, valóban re-formáció, visszaalakulást tud velünk is művelni. Ezért küldi el Fiának Lelkét. És amikor az ember ezt felismeri, akkor véget érnek a némaság korszakai, akkor engedi, hogy a Lélek diktálja az imádság tempóját, ritmusát, azt a hangnemet, amiben ott és akkor érdemes megszólalni. Ahogy meg tudja mutatni mikor kell határozottság, meg mikor kell hátra lépés, mikor kell a kemény szó, és mikor kell a szeretetteljes odafordulás és segítés. A Szentháromság ismeri a helyzetünket, tudja, hogy más is kiált bennünk. Kiált bennünk a gonosz is. Ezért az elégedetlenség, fájdalom, a félelem, a gonosz világ törekvése egy óriási ellen erő. Szeretné elnyomni azt a halk és szelíd hangot bennünk, amit a Krisztus Lelke diktál. Éppen ezért a kiáltás lelke az öntudatosodás második fokozata. Aki az Isten gyermeke annak a lelke, lelkülete egy újra és újra erőforrást kapó lélek. Ezért nem ürül ki, ezért boldog ember, aki nem zárul önmagára, aki nem engedi a külső szabadság idején, hiszen külső szabadságban élünk, belülről lelakatoltatni a saját szívét, és azért bezárni a tájat, és nem kiáltani. Az Isten lelke meg akarja velünk céloztatni a szavunkkal, az imádságunkkal, az éneklésünkkel, a hálaadásunkkal és még a kérdéseinkkel is azt az Istent, aki egyedül képes arra, hogy az összes gonosz erőt legyőzze és bennünket is győztessé tegyen. Boldog az, aki átveszi ezt az alaphangot, amelyik szeretetteljesen meg tudja szólaltatni az igazi evangéliumi gondolat-, és szólásszabadságot.

És a harmadik zár a gazdagság tárházát akarja elzárni előlünk, megközelíthetetlenné tenni. Ezért ez is diktál. Diktálja, hogy csak siránkozz, csak panaszkodj, hiszen olyan szegények vagyunk, sajnálatra méltók, nincstelenek. Nem csak szolgák, nem csak némák, hanem nincstelenek. El akar bennünket felettébb keseríteni, sőt irigységre akar sarkalni, hogy más nemzetnek több lehetősége volt és van, mint a mienknek. Hogy más felekezetnek nagyobb a létszáma, nagyobbak a patrónusai, könnyebben boldogul, még zsákból missziónálni is képes. A legkülönbeket elszippantani a gyülekezt közösségéből, mert hát a másik embernek nagyobb tehetség adatott, mint nekem, ezért csak könyökkel oldalba, meg elgáncsolva, hogy én jussak előrébb, és ne ő. Igen, az ember nagyon sokszor ilyen rosszra ösztönzi a gonosz torz tükre. Arra ösztönöz, hogy tékozolj, mert telik abból, és ilyenkor beleesünk a nagyképűség csapdájába. A Szentháromság Isten azonban itt is akarja a saját erejével, hogy zártörő, ajtónyitó, felszabadító erő jöjjön. És azt üzeni, hogy te nem csak fiú vagy, Isten gyermeke, nem csak kiáltó ember, akit meghallgat az Isten, hanem te örökös vagy, örökös társa Krisztusnak. Olyan valaki, akinek gazdagsága van. Amikor visszatekintünk évszázadokra és az ember egy picit jobban elmélyül az adatokban, az összefüggésekben, akkor az derül ki, hogy mindennek ellenére nagyon is gazdagok vagyunk. Mi reformátusok is, magyar keresztyének, hogy az egész európai keresztyénség milyen gazdagsággal bír. Csak ne szégyelld, csak ne akard elfordítani a fejedet ettől az örökségtől. Lehet, hogy megtépázott, lehet, hogy megkopott a mi örökségünk, de jó tudni, hogy erre az örökségre az illik, hogy itt nem a kicsi, vagy sok valutában, vagy dollárban átszámítható, konvertálható érték igazít el bennünket. Nem az a lényeg, hogy határoktól fölszabdaltatott, megcsonkított, hanem az, hogy ha kevés is, ha olykor még terhes is ez az örökség, de ha az Úr Istennek van köze hozzá, akkor még ez is áldás lehet. Ezt az örökséget az minősíti, hogy a Szentháromság Istennek van köze hozzá, ezért búvó patakként, a legkeményebb korszakokban, legnagyobb üldözésekben is megtartotta az Ő egyházát. És amikor tehetetlenkedtünk, amikor eltoltuk magunktól ezt az örökséget Ő akkor is őrizte, hogy majd legyen mit átvenni, hogy legyen mit tovább örökíteni.

Kedves Testvérek!

Igen, van evangéliumi szabadságjog, van evangéliumi gondolat-, és szólásszabadság, és van egy evangéliumi örökösödési jog is, mert nekünk így van kettős állampolgárságunk, hogy mi közben van egy földi, van egy mennyei is. Mert igazi örökség az mennyei örökség, amelyik miatt már most másként élni, érdemes a szabadság munkálás zárnyitó szavait meghallgatni, mert a mi örököstársunk, Jézus Krisztus minden egyes fokozatot végigjárta. Ő volt a mi jogaink kivívója. A győztes Krisztus végigjárta a szabadságmunkálás zárnyitó állomásait, hiszen szenvedő szolgából lett olyan királyi gyermek, aki az egyszülött Fiú lett, akinek adatott minden hatalom Mennyen és Földön, és aki szenvedő szolga volt és nem nyitotta ki a legnagyobb vádak előtt sem ajkát, hogy védekezzen. A bírái előtt némán megálló Krisztus, ő lett a kereszten kiáltó Fiú. A legfontosabb szó a legutolsó volt, amikor már csak annyit tudott mondani, hogy ”…elvégeztetett.” De ez a kiáltás egy győzelmi himnusz lett, egy egyszavas győzelmi himnusz, és amikor a köntösére is sorsot akartak vetni, az utolsó értékre, ami hozzá tapadt. Ki akarták semmizni végképp, akkor mégis csak egyben kellett maradni a köntösnek, inkább sorsot vetettek rá, hogy ne eltékozlás legyen, hanem az Ő köntöse, meg a mindenkori küldöttek palástja az összeköttetésben legyen, és érdemes legyen róla szólni, aki a mi örököstársunk és a mi örökségünk őrzője. Szentháromság vasárnapján, és ezen a nagyon gazdag ünnepen, mikor nagyon sok mindenre emlékezhetünk, emlékeztessen bennünket történelmi példa, a családtörténet és gyülekezet történet, meg a templomépítés története, hogy szolgákból mi is lehetünk fiak, némákból Istenhez kiáltók, nincstelen, szegény bűnösökből lehetünk az Isten örökösei. Ámen!

Jöjjetek, imádkozzunk! Szentháromság Isten, áldunk Téged azért, hogy Te az egyszeri eseményeket, az üdvtörténet nagy fordulópontjait mindennapivá akarod tenni, hogy ez gazdagítsa a mi életünket. Köszönjük Urunk, hogy neked gondod van ránk és egész lényünket, teljes életünket be akarod tölteni. Hogy testünket hordozza a Te Lelked ereje, és a lélek szabadsága győzze le azt a sokféle szolgaságot, szolgalelkűséget, amely megkötöz bennünket és nem engedi kibontakozni az életünket. Hívunk Téged, szabadság lelke, hogy vezess minket abba az irányba, ahol a bűn világából eljuthatunk Isten békességes országába. Szeretnénk Istenünk cselekedeteinkkel is Veled összhangba kerülni, hogy termőre forduljon az életünk. Ezért hívunk, hogy légy ebben segítségünkre. Vágyunk arra, hogy lélek szerint járjunk és ne a test, az ösztön kívánságai szerint. Erre erősíts meg bennünket. Légy ünnepünk tisztaságának és szentségének őre, áld meg a Te Anyaszentegyházad életét, hogy meglátszódjon a Te műved szolgáidon és a Te gyermekeiden. Mindenható Isten küldj el minket arra, hogy igazságod tanúi legyünk, meg tudjuk szólaltani a feltámadásod igéjét, távlatát, gyászoló családoknak, hogy tudjuk a betegek, hiányt szenvedők fájdalmát enyhíteni. Hogy ott állhassunk a vergődők, a gyümölcstelen életű emberek mellett, és át tudjuk őket segíteni az életnek arra az oldalára, ahol felismerhetik tálentumaikat, ahol ők is célba érhetnek. Hallgass meg bennünket Urunk ezen az ünnepen, amikor a lelkünkben sokféle gondolat van. Hadd rendezze a sorokat a Te Lelked ereje, és vezessen bennünket végig az úton, hogy be tudjuk tölteni küldetésünket a Te dicsőségedre és embertársaink javára. Hallgass meg bennünket a Krisztus Jézusért, aki él és uralkodik most és minden időben. Ámen.

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.

Istennek népe, áldjon meg téged az Úr és őrizzen meg téged. Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön te rajtad! Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon néked békességet! Ámen.

 

 

Ajánlja ismerőseinek...

 

© Debrecen-Széchenyi kerti Református Egyházközség 2006-2017.