Amikor szó szerint menedékké lett a
gyülekezeti házunk nyolc embernek…

Március 21 hétfőn alig néhány perccel 16 óra után Szeghljanik tiszteletes hívott, hogy van egy nyolc fős (5 felnőtt, 3 gyerek) ukrán család, akik majd 1600 km-ről – a Donyecki-medence széléről – érkeztek a napokban Csonkapapiba, s sokszori próbálkozásra csak most sikerült átjönniük a határon. Egy férfi van velük, aki rokkantnyugdíjas, mert nem lát az egyik szemére. Ezt külön igazolniuk kellett a határon a határőrök felé, ami nagyon nehezen ment, de végül több kitoloncolás után, de sikerült.

            Szóval úton voltak a határról és majdnem nyolc órakor meg is érkeztek hozzánk. Fáradtan, de mosolyogva szálltak ki az autóikból. Péter tiszteletes vezette őket idáig és az ő jelenléte adott mindenkinek biztonságot. Oroszul beszéltek addig, amíg egymás között ment az eszmecsere, de a tiszteletes hamar angolra váltott, amikor már én is mellettük álltam.

            Nagy vonalakban elmondták a történetüket, amely még így pár perc alatt is igen szívszorító. Nem tudják, hogy meddig maradnak, csak remélik, hogy néhány nap múlva már lesz hova menniük. A végcél ugyanis Németország, ahol munka vár a felnőttekre és iskola a gyerekekre. Hosszú beszélgetés, és egy nagyon finom és bőséges vacsora után köszöntünk el Pétertől, aki nagy odafigyeléssel segítette őket, nemcsak anyagiakban és ötletekben, nem is csak a fordításban és a megismertetésben, hanem lelki formában is. Szavai mély hitről, nagy szeretetről árulkodnak, ami biztonságot adott vendégeinknek és ennek is köszönhető, hogy hamar bizalmukba fogadtak engem is.

            Péterék hoztak négy matracot is, hiszen az új fotelágyaink, még mindig nem érkeztek meg. A szőnyeget leterítettük, az asztalt felvittük Petrov Antal és Mizsák Lajos segítségével.

            Az érkezésük előtt Brandáné Juditka és Szilágyi Elvira segítettek összekészíteni a dolgokat (ágynemű, tisztálkodási szerek, konyhai eszközök…stb.), ami nagyon sokat jelentett ezen a rövid, de mégis igen fárasztó estén. A pakolásban Dicső Emília és Nagy Enikő is segédkezett, így hamar alkalmas lett a „sportszoba” az átminősítésre.

Köszönjük mindenki segítségét!

a Debrecen-Széchenyi kerti Református Egyházközség elnöksége